Magyarországon a közigazgatási jog megkülönböztet városokat (ezen belül külön kiemelve a megyei jogú városokat és a fővárost), valamint községeket és nagyközségeket. Az alkotmány 41. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság területe fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik, melyek közösségét a 42. § szerint megilleti a helyi önkormányzás joga. Szintén fontos kapcsolódó alkotmányos alapelv [43. § (1)], hogy „a helyi önkormányzatok alapjogai egyenlőek” – legyenek azok városokban vagy községekben. Vagyis az alaptörvény megnevez ugyan különböző településtípusokat, de az igazán jelentős különbségtételt nem tesz lehetővé.

Fontos alapdokumentum a városok és községek ügyében a helyi önkormányzatokról szóló (1990. évi LXV.) törvény, elterjedt rövidítésével ÖTV. Ez a törvény differenciáltan foglalkozik a városokra és községekre, illetve a megyei jogú városokra valamint a fővárosra és kerületeire vonatkozó rendelkezésekkel, de érdemi különbségeket nem tesz város és község között. Az 59. § kimondja, hogy „A nagyközség a várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége, térségi szerepe indokolja. A képviselő testület a kezdeményezést a helyi önkormányzatokért felelős miniszter útján terjeszti a köztársasági elnök elé”.

Vagyis az ÖTV szűkszavúan bár, de egyértelműen fogalmaz: nagyközségekből lehet város, a kezdeményezés joga a képviselő testületé, a döntés joga pedig végül a köztársasági elnöké, szűrőként beépítve a képbe a szakminisztériumot. A törvény nem állít ugyanakkor kritériumot: a nagyközségek kiválasztásában a „fejlettség” és a „központi szerep” a döntő tényező. Nincs szó lélekszámhoz kötött határról, vagy bármely olyan infrastrukturális mutatóról, amit egy városnak mindenképpen teljesíteni kell.

Az egyetlen kemény korlát, hogy csak nagyközségekből lehet város, és a törvény 108. §-ából az is kiderül, hogy nagyközséggé válni adott esetben nehezebb, mint onnan várossá előlépni. Ugyanis a „nagyközségi címet használhatják azon települések képviselő testületei, amelyek a törvény hatályba lépésekor nagyközségi tanácsok voltak, továbbá, amelyek területén legalább ötezer lakos él.” Itt tehát kemény korláttal találkozunk: a címet örökölni vagy nagyon is konkrét növekedési feltétel teljesítése esetén kiérdemelni lehet. Tekintettel arra, hogy egy fogyatkozó népességű országban élünk, ez utóbbira kevés kivételtől eltekintve csak nagyvárosok szomszédságában fekvő, a kiköltözők által gyorsan növekvő településeknek van esélye.

A várossá nyilvánítás folyamatát kilenc éven át az ÖTV egymagában szabályozta. Ekkor megszületett azonban a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény, amely valamivel részletesebb útmutatókat kínál. A törvény 15. § (1) kimondja, hogy a „nagyközségi képviselő testület – a település, a várossá nyilvánítás szempontjából nagyközség – várossá nyilvánításának kezdeményezésekor részletes értékelésben mutatja be a nagyközség fejlettségét, térségi szerepét”, majd a (2) bekezdés részletezi ennek szempontjait. Továbbra sem rendel azonban célszámokat az egyes kategóriákhoz, vagyis nem ad részletesebb szempontokat arra nézve, hogy melyek azok a fejlettségbeli küszöbök, aminek egy pályázónak meg kell felelnie.

Továbbiakban a törvény az eljárás menetét szabályozza: a 16. § (1) január 31-ét jelöli meg a kezdeményezések beadásának határidejéül, míg a 17. § (1) rendelkezik egy szakemberekből és az önkormányzati érdekképviseletek tagjaiból álló bizottság felállításáról, amelynek feladata a beérkezett pályázatok értékelésére. A miniszter a bizottság véleményét figyelembe véve május 31-éig tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, aki június 30-áig dönt a várossá nyilvánításról. A törvény általános rendelkezései ugyanakkor nem teszik lehetővé a várossá nyilvánítást az önkormányzati választások évében.

A szabályozás felülvizsgálatára időnként történnek kezdeményezések. 2005. márciusában három MSZP-s országgyűlési képviselő önálló képviselői indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a várossá nyilvánítás feltételei közül töröljék a „nagyközség” kitételt és községek is szabadon pályázhassanak erre a címre. A szavazáskor ugyan az indítványt a jelen lévő képviselők többsége támogatta (194:127), az arány azonban nem volt elégséges a sikerhez, mivel a módosítás érintette volna az ÖTV-t, így kétharmados többségre lett volna szükség. Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy nem volt teljes a politikai összhang még az egyes pártokon belül sem: az SZDSZ-es képviselők lényegében fele-fele arányban szavaztak (10:9), de az indítványt támogatta három MDF-es, hét FIDESZ-es és négy független képviselő is.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium távlati jogalkotási tervei között is szerepel a szabályozás esetleges felülvizsgálata. Legalábbis erre utalhat az a vitaanyag, ami a minisztérium honlapján elérhető (Vitaanyag a helyi önkormányzati rendszer továbbfejlesztésének irányairól). És amely az önkormányzati rendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos problémákat vizsgálva kitér a várossá nyilvánítás feltételeinek módosítására is, hangsúlyozva, hogy a város elsősorban „…a törvényben előírt közszolgáltatások térségi ellátója, szervezője. Ezt meg kell fogalmazni az önkormányzati törvényben is, és ehhez indokolt igazítani a várossá nyilvánítás feltételrendszerét is. … A szükséges minősített többség hiányában is megoldható a várossá nyilvánítás feltételeinek szigorítása, illetve alkalmazhatók a differenciált feladattelepítés eszközei.” Végső soron a vitaanyag megfogalmazói hangsúlyoznák, megerősítenék a város és község közötti különbözőséget, akár az önkormányzati törvénybe foglalt módon is. A várossá nyilvánítás kritériumai így nem csak az eddigieknél szigorúbbak lennének, hanem a tervezettből kiolvasható módon határozottabb körvonalat nyernének abban a tekintetben is, hogy a fő szempont a térségi közszolgáltató feladatok ellátása, a központi helyi szerepnek történő megfelelés volna.

Pirisi Gábor – Trócsányi András